Isten Teszt: IGe logikai istenérve és kritikai tesztelése

Isten Teszt

Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén?

2017. február 20. - IGe

Tudományfilozófiában jártasabbak érthetik ezt úgy is, egy tanpélda hasonlattal, hogy "Babig nem tartozik a tudomány hatókörébe" Sokan állítják ezt és sokan az ellenkezőjét. Az eddig általam fellelt kétoldalú, istenhívő és istentagadó, oda-vissza érvelések egyike sem volt kellően pontos és általános érvényű. Azaz ezek nem tudományos érvelések. Ezért ezeket nyugodtan el lehet vetni.

mad_scientist.jpg

Az hogy Isten, vagy isten írásmódot használunk, a tudományos igényesség szempontjából igazából lényegtelen, hiszen mindkét variáció egy gyűjtőfogalom. Tehát példákkal élve az isten / Isten hasonló írásmód, mint az autó / Autó, vagy a marha / Marha. Másként megközelítve a szubjektív, objektív tekintetben, mint a klausztrofóbia / Klausztrofóbia. Mert a betegnek ez egy szubjektív dolog, de az orvostudománynak egy objektív tény a létezése.

auto_isten.jpg
Mint ismeretes kiírtam egy egymillió forintos pályázatot ateisták és szkeptikusok számára az Általános Isten definíciója levezetésem kritikai próbájaként, ami a tudományos módszertan egyik eleme. A kiírás részben komoly, részben provokatív és James Randi 1 millió dolláros kihívásának és a hazai Szkeptikus Társaságnak is paródiája egyben. Fő feladata az, hogy egyre többeket ráébresszen, hogy tévedés az, hogy Istent ne lehetne tudományos igényességgel meghatározni. Tévedés az az álláspont, hogy Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén. Ha az adott szót pontosan definiáljuk, hogy mit is jelent, akkor akár arra is rádöbbenhetünk, hogy semmi értelme a teizmusnak és az ateizmusnak, mert egy pontosan definiált Isten létezése igen is tudományos ténynek tekinthető.

dawkins_gloriaval.jpg
Azt még viszonylag sokan megértik, hogy az emberek annyiféleképpen határozzák meg Istent, hogy ez egyértelmű bizonyítéka, hogy nem ugyanabban az Istenben hisznek és nem ugyanazt az Istent tagadják. Ezt egy több éves adatgyűjtés sorozattal bizonyítottam, melyben azt kértem nagyon széles társadalmi rétegeket lefedve, hogy definiálják számomra Isten fogalmát. A beérkezett cirka 5-6 ezer ilyen definícióból, adatrendezéssel kiválogattam közel százharmincat, amelyek jellemzően már nem egymás ismétlései és variációi. Más egyéb szűrési elvet nem alkalmaztam. Igazából folytathattam volna szinte a végtelen variációkig ezt a gyűjtőmunkát, de értelme nem lett volna, hiszen már ez is bőven elégségesnek kellene lenni az általam felvázolt megértési folyamathoz.

Tehát az egyértelműen bizonyított dolog, hogy Istennek nem adható meg egy minden vallást kielégítő, pontos definíciója, éppen ezért ezzel kísérletezni, vagy erre törekedni teljesen felesleges is. A vallások különféle Isteneit nevezhetjük nyugodtan éppen ezért Speciális Isteneknek, amelyek csak a saját vallási rendszerűkön belül elfogadottak, de más vallási rendszerekkel már ütköznek.
ervelesi_hiba_hiannzik.JPG
Arra viszont érdemes és lehet is törekedni, hogy az adott szó legalább a tudományos módszertant elfogadók között egységes értelmezést nyerhessen. Ennek jelenleg egyik dogmatikus akadálya egy áltudományi ág, az európai zsidó-keresztény-katolikus teológia, illetve annak államegyházi összefonódásának maradék terméke, amely kijelenti, hogy

"Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén
Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni."

Mi is a fő gond ezzel a kijelentéssel, állítással? Ez ugyebár egy olyan állításnak kíván látszani, amely betartja a tudományos módszertant, azaz ezt egy tudományos és logikus állításnak kívánják egyesek beállítani. Ilyen állítást viszont - a tudományos módszertan szerint - csak pontosan definiált dologra lehet ugyebár tenni. Tehát ez azt jelenti, hogy az állítónak pontosan, tudományosan, és ellentmondás mentesen meg tudnia nekünk magyarázni, hogy mi is az általa használt "Isten" szó jelentése. Mire is tartja pontosan érvényesnek ezt az állítást? Tehát eljutottunk egy Gödel nevű gondolkodó nem kifordított, hanem helyes elméletének az értelmezéséhez. Mert ugyebár, ha az állítás igaz, akkor annak önmagára nézve is igaznak kellene lennie, de ha az így van, akkor az azt jelenti, hogy az állítás hamis.

Tehát ha egy krétai kijelenti, hogy minden krétai hazudik, abból a helyes megállapítás az, hogy egy rendszer nem igazolhatja és nem is cáfolhatja bizonyos esetekbe önmagát, mert ahhoz külső vizsgálat szükségeltetik. Tehát a biblia nem lesz attól igaz, mert az írja magáról, hogy minden szava igaz. Ezen elv alapján az "Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén" állítás szintén egy ilyen körbezárt logikai elvet hozott létre. Tehát ezt az elvet, mint hibás dogmát nyugodtan elvethetjük. A körbezárt logika ugyan is nem tartozik az elismert tudományos módszertan, érvelés és bizonyítás elemei közzé.
korbezart_logika.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://istenteszt.blog.hu/api/trackback/id/tr7712274605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.02.20. 12:06:10

>>Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén<<

A tudomány hatókörét meg lehet végérvényesen határozni?

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2017.02.20. 12:47:47

@sefatias: Igen ez a másik ok, amiért nem tartható az adott áltudományos állítás, amit valamiért egyesek tudományosnak kívánnak beállítani.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.02.20. 12:53:30

Szerintem a tudomány hatóköre mindig változik. Más volt Hippokratesz, más Galilei korában, illetve hozzájuk képest más most, és más lesz később. A számítástechnika kívül feküdt a tudomány Galilei korabeli hatókörén, de attól még teljesen tudományos volt akkor is. Mint ahogy ma is megvan a tudomány hatóköre, amibe nem fér bele jónéhány felfedezés, ami előttünk áll. Tehát Ha van Isten, és azt a tudomány mai keretei képtelenek igazolni, az nem jelenti azt, hogy mondjuk kétezer év múlva a tudomány akkori állása szerint sem lehet

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2017.02.20. 12:59:16

@sefatias: Persze, de mivel "Isten" tudományos módszertanon való meghatározása megtörtént, amiről írsz már múlt idő. Isten létezése tudományos tény. A 2. meghatározása tehát mint kényszerképzet, meg már gyógyítható is.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.09.20. 19:28:28

Tudományfilozófiai, logikai és helyes érveléstani tanuló példa: Egy állítás: " Babig egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén
Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni." Nézzük meg helyes-e az adott állítás, vagy sem. Ez ugyebár egy olyan állításnak kíván látszani, amely betartja a tudományos módszertant. Azaz ezt egy tudományos és logikus állításnak kívánják egyesek beállítani. Ilyen állítást viszont, a tudományos módszertan szerint, csak pontosan definiált dologra lehet tenni. Tehát ez azt jelenti, hogy az állítást tevőnek pontosan, tudományosan, és ellentmondás mentesen, meg tudnia nekünk magyarázni, hogy mi is az általa használt "Babig" szó jelentése. Mire is tartja pontosan érvényesnek ezt az állítást? Az állító persze ezt nem teszi meg. Az állítására hivatkozva. Ha egy krétai kijelenti, hogy minden krétai hazudik, abból a helyes megállapítás az, hogy egy rendszer nem igazolhatja és nem is cáfolhatja bizonyos esetekbe önmagát, mert ahhoz külső vizsgálat szükségeltetik. Ezen elv alapján a tanuló példa állítás szintén egy ilyen körbezárt logikai elvet hozott létre. Tehát ezt az elvet, mint hibás dogmát nyugodtan elvethetjük. A körbezárt logika ugyan is nem tartozik az elismert tudományos módszertan, érvelés és bizonyítás elemei közzé.

A student example of philosophy of science, logic and correct reasoning: A statement: "Babig is clearly outside the scope of science.
It can neither be proved nor disproved." Let's see if the given statement is correct or not. Of course, this wants to look like a statement that adheres to scientific methodology. That is, some people want to set this as a scientific and logical statement. However, such a statement, according to scientific methodology, it can only be done on a precisely defined thing. So this means that the person making the claim should be able to explain to us exactly, scientifically and without contradictions, what is the meaning of the word "Babig" that he uses. What exactly does he mean? is this statement valid? Of course, the asserter does not do this. Referring to his statement. If a Cretan declares that all Cretans lie, the correct conclusion from that is that a system can neither prove nor disprove itself in certain cases, because an external investigation are necessary. Based on this principle, the learning example statement also created such a closed logical principle. So we can safely discard this principle as a faulty dogma. Closed-loop logic does not belong to the recognized elements of scientific methodology, reasoning and proof.
süti beállítások módosítása