Isten Teszt: IGe logikai istenérve és kritikai tesztelése

Isten Teszt

Síkhülye ateisták

2017. február 18. - IGe

ateizmus stop.jpg

Az egyik legnagyobb gond az ateistáknál, hogy megragadtak a létezik-e a létezés szó "magvas" fejtörőnél. Az a másik legfőbb gond, hogy nem fogják fel, hogy Isten nem más, mint egy gyűjtőszó. Tehát az Isten gyűjtőszó létezik. Punktum. Hülyeségek tehát az "Isten nem létezik" és ehhez hasonló formátumú kijelentéseik. Ha egy ateista valami konkrét Isten létezését szeretné cáfolni, kétségbe vonni, vagy esetleg nem elfogadni a tényt, hogy létezik, mert az emberiség eddigi történelme során több mint tízezer különféle Istent teremtett, akkor mit is kell tennie? :

1. Megadni konkrétan az adott Isten paramétereit, mondjuk a nevét.

2. Megadni, hogy milyen időintervallumban kétkedik a létezésében.

3. Megadni, hogy a létezés milyen típusában kétkedik.

4. Talán nem árt megadni a helyet is

Mert ezek hiányában nem csak az Isten gyűjtőszóval kapcsolatos állítások, de a hasonlóan létrejött tagadások csak ostoba zagyvaságok, amire figyelni sem érdemes.

arnyekbox.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://istenteszt.blog.hu/api/trackback/id/tr9712271484

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Don Cupitt: Eltűnt istenek nyomában 2017.03.11. 09:01:23

Amennyiben egy vallást, ideológiát ellenzel, akkor ne vedd át annak nyelvezetét, mert ha átveszed, akkor nem ellenzője, hanem terjesztője leszel.

Trackback: Ateizmus árnyékbox 2017.03.11. 09:01:04

Az ateizmus nem más, mint árnyékbox mások képzeletbeli barátaival

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.02. 10:06:48

VakHit vs. VakTagadás

- átvenni a nyelvezetüket a butaságaikat mi is?

Éppen ugyanolyan butaság és gondolkozni való nem tudás.
Nekik azaz jellemzően a judeokeresztényeknek kötelező a elrejteni és ki nem mondani zsidóistenük nevét, hogy Jahve és nekik kell csak kötelezően abszolút Istennek nevezni.
Ateistáknak nem lenne kötelező vallási előírás, még is ezt teszik.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.02. 11:20:06

"Az ateizmus szerint Isten nem létezik."

Azért ez a leggyakoribb teista lexikális megadása az ateizmusnak és hát ezt nagyon erősen átvették az ateisták és csak mostanában, a közel két évtizedes cseszegetésem hatására használnak ma már néhányan kifinomultabb és igazabb meghatározást. Legalább néha-néha már egyes szám helyett többes szám. Istenek nem léteznek. Persze sokkal pontosabb lenne, ha azt írnák.

Az ateisták álláspontja szerint az Istenek az emberek által lettek kitalálva.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.02. 11:57:20

Istenek az emberek által kitalálva léteznek. (ez egy pontosítás)

Ezzel az a fő gond, hogy ha ezt állítanák az ateisták, akkor már nem is lehetnének azok:-)

Akkor már racionális gondolkodók is lehetnének:-)
süti beállítások módosítása