Soha sem voltam és nem is lehettem ateista és biztos, hogy már nem is leszek soha az.
Ennek számtalan oka van. Egyrészt van egy kényszervallásom, hiszen csecsemő koromban megkereszteltek a görögkatolikus egyház szertartásai szerint, másrészt meg érzékeny és sokat olvasó gyerekként és ifjúként is kerestem mindig valamit. Mindig volt és most is van egy misztikus oldalam, amivel kapcsolatban mára már sok mindenről kiderült, hogy nem is annyira misztikus, hanem inkább még a tudomány előtt kellőképpen fel nem tárt területek voltak.
Így lettem 20-as éveim elejére a Magyar Para-kutatási Tudományos Társaság 13-as tagsági könyvvel rendelkező tagja és mellette sok más tudományos társaságé is. Ami érdekes ebben, hogy a hazai korai Szkeptikus Társaságot még Tényeket Tisztelők Társaságának nevezték és számtalan alkalom volt, hogy az egyik nap ufó kiállításon és előadás sorozaton, néhány napra rá meg szkeptikus konferencián vettem részt. Mindig is vonzottak az ellenkező nézetek, ellenkező nézőpontok, mindig is vonzottak a valódi és látszólagos paradoxonok.
Ilyen tapasztalok és egy "meghalt, jogilag soha sem létező", majd "feltámasztott" társasházi belső udvaron "lévő" garázs késztetek kutatásra. Viszont ne térjünk ki erre részletesen, hanem jöjjön a lényeg: Van néhány tudományfilozófia alaptétel. Mégpedig: 1. A gondolkozástudomány szerint minden létezik valamilyen formában és valahol amiről már tudomásunk van. 2. A tudományos módszertan nem ismeri a szavazzuk meg módszert, tehát nem is kell egyeznie sem egy, sem sokak véleményével, vagy álláspontjával. 3. Ebből következik és bizonyítottam is, hogy az hogy a tudomány nem foglalkozik Isten kérdéskörrel egyrészt nem igaz, mert foglalkozik, másrészt meg kibúvónak sem jó, mert önellentmondásos hibás az erre való érvelés. 4. Így tudományos módszertannal "Istent" meg lehet határozni és létezése bizony tudományos tény, amit tagadni butaság és ostobaság.
Összefoglalva; Nem az a fő gond, hogy nincs Isten, hanem éppen az ellenkezője. Az hogy túl sok "Isten"-t is teremtett eddig az emberiség. Persze azoknak mindnek van külön neve és úgy is kellene hívni, megnevezni, hivatkozni rájuk. Ezek a speciális "Isten"-ek. Általános Isten, tudományosan pedig nem más mint egy gyűjtőfogalom, aminek még van két fő al-jelentése.
----------------------------------
A szórakoztató tudományfilozófiai esszémbe írtam azért egy ennél bőbben bevezetést, amely itt olvasható: Tudományon átszűrt “Isten"