Isten Teszt: IGe logikai istenérve és kritikai tesztelése

Isten Teszt

Tudományos módszertanon átfuttatott "Isten"

IGe logikai istenérve

2018. november 20. - IGe

A tudományos módszertan egy szűrő, ami elválasztja a hülyeséget a racionális és logikus dolgoktól. Ezt a szűrőt a világon mindenre rá lehet engedni, amiről már tudomásunk van akármilyen formában. Ha ráengedjük ezt a szűrőt "Isten"re, akkor abban a legtöbb vallási leírásból bizony csak a valós rész marad fenn. Például az, hogy a vallásteremtő emberek bizony Isteneket is teremtettek, ráadásul jó sokat. Ez tény. A sok kamu, meg mellette nem. Persze a teremtés csak egy vallási zsargon és helyette a "hoztak létre" szóhasználat lenne a helyes. Továbbá nem szabad elfeledkeznünk, hogy magukat racionális elméknek beállító tudósok is sokat töprengtek a témán és sokuk csak sületlenségeket termelt, de voltak azért olyanok is, akik munkássága megerősíti és alapja is a tudományosan meghatározott Istennek.

hause_ige_mondasaval.jpg

Hű-ha, de mi történik ezen az oldalon, mik is ezek a képek itt? Mi is ez a laza szövegvezetés? Egy paródia, karikatúra, vicc, ugratás? Vetődhet fel a jogos kérdés az ide elsőként betérőnek. Nem az, még ha a látszat az is elsőre.  Már korábban írtam egy rövidke "Bevezetés a kutatásaimhoz" felvezetőt, de beláttam az nagyon kevés, még akkor is, ha az emberek nem nagyon olvasnak ma már el hosszabb szövegeket. Minél hosszabb egy szöveg, annál kevesebb az olvasója, ezt egy elég egyértelmű tény és összefüggés. Itt viszont most jobban belemerülök a részletekbe és levezetem, hogy néha a valóság  tud a legmeglepőbb lenni, amit magam sem gondoltam volna, amikor belekezdtem a huszadig század végén a huszonegyedik század kezdetén a kutatásaimba. Ezen bevezető röviden leírja a lényeget és van itt néhány válogatott írás, ami ízelítőt ad a teljesebb képhez.

Amennyiben a tudományos módszertanon átfuttatjuk, átszűrjük "Isten"-t, akkor leválik róla a sok mítoszokra jellemző túlzás, felnagyítás, lódítás és megmarad a valóság. Ami még így is szintén eléggé misztikus és hihetetlen nagyon sok ember számára. Persze ezt már nem is hinni kell, hanem tudni. Mert a hit csak a bizonytalanság a nem tudás szinonimaszava. Ami biztos, azt tudni illik és nem hinni. Aki meg következetesen szeretné ha valami bizonytalan biztos legyen, az meg bízzon!

hit_nem_erdem.jpg

A Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaságban 13-as tagszámú tagkönyvem, az AION Alapítvány az Emberi Pszichikum Képességeinek a Kutatásáért,  az ELTE kísérleti Pszichológiai tanszékén tett kutatási munkákban való részvételem és ötleteim, a Tényeket Tisztelők Társasága tagságom és szembeni kritikáim, a Magyar Szkeptikus Társaságra való ráhatásaim, mind mind segített abban, hogy elkezdtem egy olyan dolgot, amibe egy átlagos ember, de pláne tudós, a saját pszichés kötöttségei miatt bele sem vág. Annyi mindent tapasztaltam, ami képessé tett két fontos dologra: 1 Ne legyenek pszichológia gondolkozásbeli gátjaim. 2. Az emberi elme önbecsapási trükkjeit is el tudjam kerülni.

Úgy nézett akkor és most is ki, hogy rajtam kívül erre senki sem vállalkozott. Akik tettek valami kutatást e-téren, azok többnyire elő-elképzeléseiket, vagy saját ideológiájukat próbálták csak meg igazolni. Jellemzően elfogultak és teljességgel botrányos módon kezelték a logikát is. Összegezve végigmentem az ismert logikai istenérveken, a jelentősebb filozófusok, pszichológusok, pszichiáterek, fizikusok, matematikusok és még zoológusok ezirányu munkásságain. Netes fórumokon és tudományos vitákban is felvetettem a kérdéskört, még teológusokkal és vallástudományi szakemberekkel is konzultáltam. Eredmény: Senki sem foglalkozott "Isten"-nel valóban tudományos igénnyel. A teológia meg eleve egy áltudományi ág is. Ott ez el sem várható.

Egyre több helyen ütköztem egy ilyen válaszba, hogy miért nem: "Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén. Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni.Nagyon sokan ezzel győzködtek. Nekem ez sehogyan sem volt logikus. Egyrészt mert ez tudományos állításnak próbál látszani, de azt igazolni kellene, de az nem történt meg. Elég hamar rájöttem, hogy ez csak egy átverés. Egy körbezárt hivatkozás (petitio principii), ami gondolkozásbéli és érvelési hiba. Nem megengedett a tudományban. Tehát hamar túlléptem rajta és elkezdtem a konkrét tudományos módszertani vizsgálatot "Isten"-nel, ha már más addig nem tette meg. 

tudomany_hit_fake.png

A tudományos módszertannak sokféle útja és módja van, de az első és legfontosabb az ilyen esetekben, amikor nincsenek kézzelfogható és egyértelmű támpontok - csak leírások, vélekedések, rész kutatások, megérzések, tippek - az adatgyűjtés. Tehát elkezdtem összegyűjteni hogy mit tartanak a világban az emberek "Isten"-nek. Eléggé hosszas és pepecs munka volt és ami nagyon fontos. Ilyenkor nem szabad, hogy esetleges elő-feltételezésink alapján részre hajlóak legyünk és csak az elképzeléseinkkel egyezőeket tegyük a "kosárba". Ami bevallom nekem is volt, de mára már nincs. Nekem akkor amolyan morfogenetikus mező istenképem volt. Ezt kicsit körülírom, hogy akkor én mit is értettem alatta. Amivel akkor a tudományos fantasztikus irodalom és a tudósok is foglalkoztak. Tehát, hogy az emberek gondolatai, bölcsessége és tudása nem vész el, hanem az valahogyan kapcsolódik és összegződik. Kicsit én beleértettem a többi élőlényt is. Ez az össz emberi és más élőlényi tudás az ami akár ha nem jelenleg, hanem csak a jövőben jön létre, de képes lehet arra is, hogy az időben visszanyúlva megteremtse önmagát. Sok tudós eljátszott ezzel a gondolattal, csak ők jellemzően számítógépekkel modellezték ezt le.

Összegyűlt tehát több ezer, egészen pontosan  cirka ötezer körüli "Isten" definícióm, vagy magyarul és érthetőbben fogalmazva meghatározásom. Nagyon sok és nagy mennyiségű adat. Nem láttam és nem is lett volna értelme az egészet rögzíteni és eltenni az utókornak, mert ez gyakorlatilag bármikor újra begyűjthető. Mit tettem helyette? Kiszűrtem az ismétlődéseket és szinte teljesen ugyanolyan jellegű meghatározásokat és már is leapadt a gyűjteményem egy sokkal kezelhetőbb 100-150 közé esőre darabszámban. Más szűrési elvet nem alkalmaztam és így bizony bekerültek olyan meghatározások is, amely sokak szerint nem is tartozhatna ide. Szerintem viszont nagyon is, hiszen ki tudtam zárni esetleges saját emberi hibáimat, saját magam ellenőrzésével.

A következő lépcső a beérkezett és kezelhetőre megszűrt adathalmaz rendszerezése és feldolgozása. Először is ezt a mennyiséget már rögzíteni tudtam és ettől nem retten meg egy átlag ember sem. Ő is képes lehet rá elolvasni és megérteni. A legegyértelműbb, hogy az ember ilyenkor a matematikához hasonlóan "közös nevezőt" próbál keresni, na de az itt egyértelműen nem volt és nincs is. Aztán egyenként kezdtem el egy-egy leírás elemzését alávetve a logikának és sokszor a belső önellentmondásainak. Ez sem volt jó módszer és ott követtem is el hibákat, amit mindenki más is elkövet, amikor még a tudása kevesebb a későbbi tudásához viszonyítva. Így igazából lényegtelenek is az "Isten" meghatározásokhoz írt kommentárjaim. Azok inkább amolyan irodalmi és szórakoztató okoskodások. Egy dolog viszont bizonyítva lett: Az, hogy az emberek annyiféleképpen határozzák meg "Isten"-t, hogy ez egyértelmű bizonyítéka, hogy nem ugyanabban az "Isten"-ben hisznek és nem ugyanazt az "Isten"-t tagadják.

richard_dawkins_mondja1.jpg

Eleve lehetetlen lenne és a tudományos módszertan előírásai szerint nem is kell törekedni egy olyan "Isten" meghatározásra, amely minden vallást kielégítene. Ha ez lehetséges lett volna valaha is, nem lenne több tízezernyi vallása és Istene az emberiségnek. ... De van. Ebből következik, hogy a további elemzésnél a logika és a bizonyíthatóság és a következetesség az ami számít. Ilyenkor a tudomány azt javasolja, hogy állítsunk fel lehetséges teóriákat. Azokat teszteljük, pontosítsuk, ha lehetséges. Amelyiket nem lehetséges, azt vessük el. Ami csak pontatlan, vagy rész hibák vannak benne, azzal tovább kísérletezzünk. Ezt is tettem. Sőt jómagam levontam egy következtetést, ami a végeredmény szerintem. Ezt publikáltam és ki is tettem kritikai próbákra. A kritikai próbákat ki is állta, de önmagam nem voltam elégedett, mert túl bonyolult volt. Egyszerűsítettem.

Ezen folyamatokkal is elment vagy másfél évtizedem, de a végén kiadódott egy olyan és eléggé pontos Tudományos Isten definíció, amit már nyugodtan lehet akár minden túlzás nélkül is tudományos ténynek is állítani. Azt tettem, hogy a lehetséges és jellemző nem valódi, hanem áll kifogások ellen összeállítottam érv és bizonyíték rendszereket és azokat is tovább teszteltem. Különös tekintettel a pszichológiai hatásokra.  Mellék termékként, vagy mellék hatásként egyértelmű lett az eredmények miatt, hogy ezzel nem csak az istenhitek, de az istentagadások is elvesztik logikai alapjaikat. Megdőlt az ateizmus. Isten, az általános és tudományos Isten ugyan is ez, és ezt semmi értelme tagadni, mert igaz. A tudomány szűrője csak azt engedte át, ami a valóság:

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet + később még kiegészült ezzel: 3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.

Amennyiben a meghatározást három logikai részre bontjuk, akkor azt látjuk, hogy az első kettő teljesen egyértelmű tény. Ráadásul köztudomású tény. Igazából csak a harmadik elem a kényszerképzet, ami különösebb bizonyítást* és levezetést igényel. Megtörtént és már régen a gyógymódján folyik a munka. Mert az is megvan és működik. A gyógyulások már folyamatában vannak. ... de mivel ez egy több ezer éves rossz beidegződés, torz divat, "agyrágó" mém eredménye, a gyógyulás sem megy csak úgy hipp-hopp. Tehát a türelem nem csak rózsát terem.

Segítenünk kell emberbaráti szeretettből kifolyólag ezen isten-kényszerképzetbe esett embertársainkon. Gyógyító Vakcina Gondolat-Vírusokkal. Amelyek akár ilyen komoly, vagy vicces-humoros képekben is el lehetnek rejtve. Igen ebből nevetve lehet a legkönnyebben kigyógyulni.

 idezet_swift.jpg

* Mert ez egy tömegelme betegség. Freud pedzegette, de nem neurózis, hanem kényszerképzet.

ivan_gabor_ige_2.jpg

Iván Gábor IGe,  Logika és memetika kutató és szakértő - vakcina mémek

 

Nyilvános vitafórum a témában itt:  Tudományon átszűrt Isten

Magyar nyelvű könyv változat is elkészült: Iván Gábor IGe könyve; Túl Richard Dawkinson

Ezen írás, tehát a könyv verzió első fejezete angol nyelvre lefordítva is olvasható.

Tudományos Isten feltárás egy pdf fájl verziója, szabadon elérhető. P-Dox Semmiben Sem Hívők vallás időszámítása (+40 ezer év a mostani még hivatalos Eu-hoz ) szerinti 42 023. március 28.-tól. Amiben főként sima pszichológiával magyarázom még a dolgokat. Le is tölthető és baráti körben tovább is adható, csak üzletelni tilos vele, meg netre, teljes egészében feltölteni másnak, rajtam kívül. Arra mutató link persze szabad.

A bejegyzés trackback címe:

https://istenteszt.blog.hu/api/trackback/id/tr4314374571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.12.05. 21:54:06

IGe tudományos Isten meghatározása:
Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet

Nagyon sok úgynevezett logikai istenérv van, ami bizonyítani próbált, de mind elbukott.
Anzelm ontológiai istenérve
Descartes ontológiai istenérve
kozmológiai istenérv
Pascal valószínűségi érve
Aquinói Szent Tamás, az „első mozgató”-érv
moralitás-érv
Gödel ontológiai istenérve
William Paley tervezettség-érve (teleológiai istenérve)

Egyedül egy ilyen logikai istenérv bizonyítás van amit eddig nem tudtak cáfolni.

IGe istenérve

"A Magyar Szkeptikus Társaság több mint tizenhat éve nem mer kiállni velem egy ilyen tudományos módszertant betartó vitára. Viszont az "Értelmes Tervezettség" hívőivel szégyenszemre hosszas nyilvános és hivatalos vitát folytatottak."

Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni, mert bizonyított.

istenteszt.blog.hu/2007/10/20/1_millio_forintos_kihivas_ateistaknak_1

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.12.05. 21:56:31

Freud a vallást, amin ő a bibliára alapuló vallásokat értette, kollektív neurózisnak diagnosztizálta. Az istenhívő embert, pedig úgy jellemezte, mint aki képtelen felnőni és büntető és óvó apára van szüksége felnőtt korban is. Freud állításai igazak lehetnek bizonyos esetekben, de semmiképpen nem igazak általánosságban. Freud alkotta meg az egyéni tudattalan fogalmát, Jung pedig a kollektív tudattalanét. Freud szerint csak egyéni tudattalan van, ami érzékletes hasonlattal élve a lélek szemetes kosara, amiben érdekes múltbeli dolgokat lehet kiturkálni, amit az elme igyekszik elfedni. Ezzel szemben Jung az egyénin túl a kollektív tudattalan elméletét is megalkotta, ami szerinte az egyéni tudat táptalaja, amin felnő és fejlődik. Tehát mintha az elődeink és mi is össze lennénk kapcsolva, és információkat tudnánk átadni egymásnak úgy, hogy közben látszólag nincs szokványos kommunikáció, és igazából nem is tudatosul bennünk az információ és a programcsere.

C.G. Jung szerint viszont Isten nem statisztikai igazság, tehát hogy van, vagy nincs egy darab Isten, hanem személytől függő tapasztalat. Aki megtapasztalta létét az hisz benne, aki nem tapasztalta meg az nem hisz. Persze itt is felvetődhet az a logikus kérdés, hogy hányan lehetnek azok, akik úgy hisznek Istenben, hogy saját maguk nem tapasztalták meg, és mégis elhiszik annak a másik embernek az állítását aki szintén nem tapasztalta meg Istent, csak egyszerűen állítja hogy létezik. Pontosan idézném: „Isten nem statisztikai igazság, ezért ugyanakkora ostobaság, ha bizonyítani akarjuk, mint ha le akarjuk tagadni. Ha valaki boldognak érzi magát, sem ezt, sem az ellenkezőjét nem kell neki bebizonyítani. Azt sincs okunk feltételezni, hogy a boldogság, vagy a szomorúság ne lenne megtapasztalható. Isten egy olyan általános tapasztalat, amelyet csak egy bárgyú racionalizmus, vagy egy neki megfelelő teológia tesz homályossá.” Az általános tapasztalat jelző, mindenképpen valótlan állítás Jung részéről, mivel nagyon sokan nem tapasztalták meg Isten érzését, mint például a valószínűleg tényleg teljesen általános más érzéseket, mint a boldogságot, vagy az örömöt. Az a fő gond mind Freud, mind Jung meghatározásaival, hogy Ők Istenen csak, vagy főként a bibliában leírt Istent értették. Pedig az csak egy a rengeteg Isten és Istenkép közül.

Richard Dawkins féle mém, vagy memetika elmélet, amely egyfajta hamis gondolatdivatnak, rossz és rosszul másolt gondolat beidegződésnek állítja be Istent.

Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írásrészlete: "Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy."

Lyle Scott 2018.12.06. 09:47:44

Sziasztok! Hú, nagyon régen jártam errefelé! :) Isten létezésének egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy itt ez a weboldal! ;) Nem bírtok magatokkal. Mindig ott motoszkál a fejetekben lefekvés előtt, hogy másnap mit is tudnátok még ide írni, amivel újabb, megrendítő erejű csapást lehet mérni az Isten "hívőkre"... :) Ha igaz az állításotok, bármi, amit ide írtatok eddig, holnap simán tudjátok törölni az egész weboldalt - gondolom. :p

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.12.06. 13:13:50

@Lyle Scott: Tévedésben vagy és szét sem néztél rendesen itt. Az ateizmus logikailag megbukott, az agyalásaink egyik melléktermékeként. Az ateisták gyakorlatilag csak TAGADÁSVALLÁSOSAK. Tehát a Jahve istenhit és az azzal szembeszegülő ateizmus is emberi butaság. Ezt persze jó régen leírtuk már, csak közben bizonyítva is lett. Tehát már tények.

Lyle Scott 2018.12.06. 20:37:45

Szia TanNé!
Isten miért lenne gyűjtőfogalom? Miért lenne mítoszlény? Miért kényszerképzet? Mi a kényszer ezzel kapcsolatban?
Üdv. és szép estét!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.12.07. 09:30:08

@Lyle Scott: Mert ezt hozta ki a tudományos módszertanon való átfuttatás. Ami azt jelenti, ha ezt más is megteszi, neki is ez, vagy nagyon hasonló eredménye jön ki. Ez a tudomány lényege. Bárki megismételhet egy kísérletet. Az a meglepő, hogy én voltam az első, aki ezt elvégezte. ... de nem az utolsó.

Lyle Scott 2018.12.09. 12:02:16

Értem! És ki volt az, aki azt a "tudományos" módszertant alkotta? :) Csak nem egy ember? Ez pont olyan, mintha egy számítógép játékban létrehozott "teremtmény" szeretné kitalálni, hogy ki lehet a programozó?! :))) Az emberi tudás sehol sem tart. Mindig és mindig vakvágányon lesz! Az a baj a "tudományos" gondolkodókkal, ha azt látják, hogy bedobunk a "gépbe" hármat és kijön belőle tizenhárom, akkor az a törvényszerűség, hogy a gép tízet hozzáadott. Hozzáadnak például ötöt és a gép kiadja a tizenötös számot. Majd letesztelik még sokszor és mindig tökéletesnek és jónak tűnik a szabály. De itt van a baj és a bökkenő! Nem tudják, hogy igazából nem csak egy paraméter van, hanem sok! Lehet, hogy az egyik paraméter megszorozta az általuk beadott számot, a harmadik meg elosztotta. Amikor feltálálták a gözgépet és megszületett az akkori leggyorsabb szálítóeszköz. De nem értették, hogy miért halnak meg olyan hamar a mozdonyvezetők... Az a gondolkodás, amit Ti is itt csináltok, ezt mutatja. A tudomány is csak hiszi, hogy tudja! Hit és hit, 50-50%! ;) Szóval Ti is csak hívők vagytok! :)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.11. 13:31:17

@Lyle Scott:
A tudományos módszertan, ahogyan az Isteneket is emberek alkották. Csak éppen Istenből jó sokat és ütköznek egymással, a tudományos módszertan meg egységes.

Mivel két évtizede mi alapítottuk a P-DOX Semmiben Sem Hívők vallást, nem lehetünk hívők. Semmiben sem hiszünk. Tudunk, vagy nem tudunk, vagy bizakodunk, de nem hiszünk. Számunkra a kételkedésnek van csak ereje. A hit butaság és ostobaság.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.12. 19:19:41

"1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kisérletet makákókkal természetes élőhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhető; az étel. A tudás apránként elterjedt, főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sőt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengeren túlon Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak. Kétkedők és éljenzők bőven akadnak!
1920-ban a Harvard egyetemen William McDougall tizenöt évet áldozott az életéből a patkányok megfigyelésére. Nem irigylem, ellenben arra jutott, hogy az első generációja a patkányoknak 200 hibát vétett átlagosan a labirintusból kifelé. Az utolsó generáció már csak 20at. McDougall arra jutott, hogy a megszerzett tudás valahogy tovább örökíthető

Késöbb McDougall elvégezte ezt a kisérletet Ausztráliában, ahol a patkányok első generációja szignifikánsan kevesebb hibát vétettek, mint a régi patkányok első generációja, habár nem votlak leszármazottai az elöbb említett patkánypopulációnak. S a késöbbi generációk is sokkal jobban teljesítettek. Rájött, hogy mégsem a gének örökítik át a szerzett tudást, ám ennél tovább senki sem vizsgálódott.

Az 1920-as angliában egy kék cinege (angol nevén kék csöcs) rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is megjelent, habár a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél messzebbre. 1947-re ez egy általános viselkedése volt a cinegéknek Angliában, míg ugyanez a felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is. A német megszállás miatt 8 évre megszünt a tejkiszállítás Hollandiában, s tudni kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek, ám amikor nyolc év után újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók elött, a cinegét ott folytatták ahol abbahagyták."

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.13. 11:33:58

- R Sheldrake Lyall Wattson „századik majom” kisérlete alapján megalkotaja a morfogenetikus mező elméletét.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.13. 11:46:55

Iván Gábor 2002.03.23 19
forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9058399

részlet a készülő könyvemből, kb 1,5 éve írtam ezt a gondolatsort:

Freud szerint csak egyéni tudattalan van, ami érzékletes hasonlattal élve a lélek szemetes kosara, amiben érdekes múltbeli dolgokat lehet kiturkálni. Ezzel szemben Jung az egyénin túl a kollektív tudattalan elméletét is megalkotta, ami szerinte az egyéni tudat táptalaja, amin felnő és fejlődik.

A kollektív tudattalan ami később a napjainkban is megjelenik, más és hasonló formákban, mint például morfogenetikus mező (összes emberi tudás és tudattalan és még sok más tudás csoportosulása a térben, hasonlattal mint egy központi nagy szuperszámítógép), ami már igen közel áll például egy tudományosan egyszer talán elfogadható istennek tulajdonított tudáshoz. A kollektív tudattalan a mi és elődeink egyéni tudattalanjából épül fel, ami utat mutat és irányít bennünket fejlődésünkben. Ezt látszanak bizonyítani az olyan kísérletek eredményei, hogy két számukra ismeretlen és azonos nehézségű verset kell megtanulni egy csoportnak. Az egyik verset egy külföldi országból hozták és ott már nagyon sokan és régóta ismerik. A másik vers azonos és hasonló nehézséggel és rímeléssel íródott nemrég és csak néhányan ismerik. Állítólag a kísérletek azt bizonyították, hogy a sokak által már ismert verset könnyebben megtanulják az emberek. De jogosan feltételezzük-e, hogy ez csak emberi tudattalanból épül fel. Állatoknál végzett kísérleteknél már kimutattak olyan tanulási, megismerési folyamatokat ahol a valószínű állati telepátián kívül az állati tudattalan is közrejátszott. Ezek eléggé közismert labirintus kísérletek egerekkel. Nagy távolságokra és generációkra is úgy tűnik az egerek hasznosítani tudják a fajtársaiktól szerzett információt. Tehát ha egy egér végigmegy egy labirintuson, az valamilyen formában már ismertebbé válik a többi egér számára és ők már élve ezzel a plusz információval hamarabb járják végig az azonos rajzolatú labirintust, holott nekik is teljesen újnak kellene lennie és az időnek is hasonlóaknak mint a legelső egértársuk esetén. Az ilyen és ehhez hasonló kísérletek más fajoknál is eredménnyel jártak. Van-e és lehet-e kapcsolódás az emberi, az állati, esetleg a növényi kollektív tudattalan között és meddig lehet bővíteni ezt a kört. Ha létezik ez a kibővített kollektív tudattalan, akkor ott rengeteg tudásnak kell léteznie és az ahhoz való kapcsolódás olyasmi lehet mint jelenleg internet segítségével bekapcsolódni egy egyre hatalmasabb információs csatornába. Hogyan jöhet létre ez a kapcsolat, meditációval, imával, vagy más technikákkal, biztosan több út is helyes.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.13. 12:04:18

A morfogenetikus mező egyik elismert kutatója Rupert SHELDRAKE. Magyar nyelven is megjelent a könyve, melynek címe : Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot.

Lyle Scott 2018.12.14. 11:55:06

@IGe.: Szia! Bocsi, de módszertant csak arra lehet készíteni, amit ismerünk. Például tudom egy adatbázis felépítését, akkor kidolgozhatok rá egy módszertant, hogy milyen lekérdezéseket futtathatok rajta. De amit nem ismerek, arra módszertan sem készíthető, mert csak saját magadat csapod be! És már megint bebizonyítod, hogy hívő vagy! :) Azt állítod, hogy az emberek alkották az Isteneket (!sic). Na, hát Te meg ebben hiszel, mert bizonyítani azt nem tudod! :)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.15. 08:48:46

@Lyle Scott:
A történelemtudomány bizonyítja, hogy hol, melyik Istent melyik nép találta ki magának eredetmítosznak a maga számára. Egyébként meg egy ilyen bizonyítás is elég lenne és például Isten teremtőjét Karakuttyot én teremtettem, én találtam ki. ... már bizonyítva van ... IGe logikus istenérve. Már csak cáfolással próbálkozhatsz, de az meg nem megy. Itt van rá a hely:
istenteszt.blog.hu/2007/10/20/1_millio_forintos_kihivas_ateistaknak_1

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.22. 09:00:07

Vallási Időszámítások:

Iván Gábor 2003.01.02 0 0 28

Ezt tudja mindenki, hogy sokféle naptári rendszer van. Ennél a kettőnél még több is.
A következő éveket írják jelenleg:

- Ortodox brahmán................1 955 881 104 év
- Bizánci................................7 511 év
- Alexandriai ill antiochiai.............7 495 év
- A világteremtés óta Eusebius szerint. .7 203 év
- A világter. óta régi zsidó számítás....6 192 év
- Zsidó naptár szerint...................5 763 év
- A római császári kor szerint ..........2 030 év
- Az Iszlám szerint .....................1 416 év

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9052396

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.24. 11:23:53

Buddha [ Siddhartha Gautama ] (?563-?483 B.C.E.) indiai misztikus és a buddhizmus alapítója mondta:

"Ne higyjetek semmiben barátok, csakis azért, mert monták nektek... vagy mert hagyomány, vagy mert magatok úgy képzelitek. Ne higyjétek, amit a tanítótok mond nektek csupán a tanár iránti tiszteletből. Azonban kellő vizsgálat és analízis után eljutsz mindenek javához, hasznához és jólétéhez - ebben az állításban higyjél, és ragaszkodj hozzá, és fogadd vezetődül."

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2018.12.25. 14:11:28

Kérdezgetem, sok helyen, de eddig senki rajtam kívül:

Egy kis segítséget kérnék. keresem, hogy volt-e, van-e más ember rajtam kívül, aki "Istent" átfuttatta a tudományos módszertanon? Eddigi információim alapján nincs és ez nagyon meglepett, hogy miért is. Egyrészt értem is, de akkor is hihetetlen, hogy én lennék az első az eddigi emberiség földi történelmében. Itt egy nemrég írt rövid összefoglalóm, aki nem értené miről is van szó, mire is kérdek rá:

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.01.07. 11:41:55

Segíthettek a pontosításban:
Isten tudományos meghatározása pontosítás:

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Ez némileg pontosabb, de hosszabb is. A rövidség miatt régebben lehagytam, de kell:

I. Verzió
Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy tömegpszichózisra alapuló kényszerképzet

II. Verzió
Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. tömegpszichózisos kényszerképzet

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.10. 11:15:04

Kérdezgetem, sok helyen, de eddig senki rajtam kívül:

Egy kis segítséget kérnék. keresem,
hogy volt-e, van-e, aki "Istent" átfuttatta a tudományos módszertanon?
Egy kis segítség, annak aki nem értené a kérdést:
Nagyon sok úgynevezett logikai istenérv van, ami bizonyítani próbált, de mind elbukott.

Anzelm ontológiai istenérve
Descartes ontológiai istenérve
kozmológiai istenérv
Pascal valószínűségi érve
Aquinói Szent Tamás, az „első mozgató”-érv
moralitás-érv
Gödel ontológiai istenérve
William Paley tervezettség-érve (teleológiai istenérve)

Miért? Mert nem tartották be a tudományos kutatás módszertanát.
Tehát ezen nem is minősülnek annak, csak ahhoz közelinek, amit kérdezek.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.01.15. 08:27:53

Isten tudományosan = Gyűjtőfogalom

Isten vallásilag, vagy metafizikailag = Bármi lehet

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.01.16. 07:15:07

Keresésem más megfogalmazásban:

Volt-e, van-e valaki, rajtam kívül, aki "Istent" átfuttatta a tudományos módszertanon?

Egy kis segítség, annak aki nem értené a kérdést:

Nagyon sok úgynevezett logikai istenérv van, ami bizonyítani próbált, de mind elbukott.
Anzelm ontológiai istenérve
Descartes ontológiai istenérve
kozmológiai istenérv
Pascal valószínűségi érve
Aquinói Szent Tamás, az „első mozgató”-érv
moralitás-érv
Gödel ontológiai istenérve (híres tudós, matematikus)
William Paley tervezettség-érve (teleológiai istenérve)

Miért? Mert nem tartották be a tudományos kutatás módszertanát.
Már eleve egy tudománytalan Isten meghatározásból indultak ki.
A vizsgálataikban is csaltak és csúsztattak.

A dolgot ott kell kezdeni, először tudományosan definiálni Istent,
aztán már át is lehet futtatni a tudomány módszertanán.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.01.16. 11:43:04

A tudományos módszertan szerint,

ha volt általam nem ismert akárki,

aki ezzel foglalkozott,

akkor a két külön történt tudományos kutatás megerősíti egymást.

Hiszen a tudománynak pont az a lényege,

hogy nem csak előttem, de utánam is bárki ha ugyan azt megteszi,

akkor vagy azonos, vagy közel azonos eredményt kap.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.01.18. 08:10:36

Tehát a teizmusnak nem igazán az ateizmus az ellentéte
teizmus <-> ateizmus ?
monizmus <-> panteizmus - na az igen

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.19. 11:19:31

Egy értelmes kérdés kellene a leginkább.

"Isten" nálad?
1. Isten = IGe tudományos meghatározása: Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet
2. Isten = JahveZsidóSátánIsten, amit a tóra/biblia/korán leír
3. Isten = panteista Isten
4. Isten = dualista Isten
5. Isten = más monoteista Isten ( amit nem a tóra/biblia/korán ír le)

HEL Blog · http://he-liga.blog.hu 2019.01.23. 08:19:12

Itt pattant ki a fejemből az ÖTLET a SEJTÉS:

Fórum » FILOSZ » Vallás, Filozófia » Napi bölcsesség

2552 hozzászólásnál a panteizmus elemzéséből indult

valami ilyesmiből:

teizmus <-> ateizmus ?

monizmus <-> panteizmus - na az igen

...........................................................

A panteizmusban nincs teremtés.

Körforgásos ciklikusság jellemzi,

akárcsak a többi életciklust.

.........................................................

ŐsrobbanásIsten még zagyva, de

már pelenkázzák és tisztába teszik.

Több volt, Tűzijáték, Durr és zutty váltakozás.

Életciklus: Víz körforgása a földön. Ami az életünk egyik legfontosabb része.

..............................................................

Vagy lesz ŐsrobbanásIstenból egy szép kerek, középen icikepicike lukkal rendelkező fánkocska

Ami ciklikusan pörög saját magán belül.

A külső legszélesebb átmérőjén lévő dolgok szépen haladnak egyre beljebb és beljebb egymáshoz (fekete luk)

Aztán amikor ott átjutnak szépen kijönnek a másik oldalon és ott tágulgatnak.

Ameddig el nem érik a maxot és megint szükülgetnek.

................................................................................

Agyalj rajta, meg a MagnaFánk elméleten is.

Az emberi agy képes önmaga becsapására, de hát még a téridő kontinuum mire nem képes.

Összekeveri a jelent a jövőt és a múltat :-)

Egy kis távolság, sebesség, idő megváltoztatása meg se kottyan neki.

...............................................................................................

Isten ma zsíroskenyér

ŐsrobbanásIsten tegnap MagnaFánk és ma már MagnaZorb

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.02.11. 11:00:18

A legnagyobb para-jelenség
a világunkban, történelmünkben és a pszichológia tudományában egyértelműen:
"ISTEN"
és számos más para dolog után ennek is megfejtettem a tudományos és logikus magyarázatát és már mint tömegpszichés betegség több mint 15 éve eredményesen gyógyítom is.

Hát erről is lemaradt, mind Paulinyi, mind Vassy, ebben is megelőztem őket, de köszönet jár nekik érte, mert ha nincsenek ilyen kamu-tudós emberek a világban, soha az életben nem foglalkoztam és gondolkoztam volna ezen ilyen sokat. Ők és a hasonló kamu emberek Hraskó, Vágó, Egely, Brendel, Szilágyi ... ösztönöztek. Nekik köszönhetem a leendő világhíremet is.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.02.16. 12:02:34

ŐsrobbanásIsten elmélet :-) Vallási modell. Teremtés deista trükkös elmélete. Ellent mond a logikának és az ok és okozat elvének.

A dolog nem logikus, nem tudományos és icike-picika kis adatból von le olyan következtetést, ami baromság.

A MagnaFánk és a MagnaZorb modell esetén is van tágulási szakasz, de attól még nincs egy abszurd kezdet.

Kezdetek kezdete. Körforgás van, ami a világban és a természetben sokkal logikusabb. Az az alapeleme.

Amit a link mögötti képen szereplő Belga katolikus pap talált ki.

... és egy béna manó és ingyenes menő sírhelyért cserébe, a Pápai Akadémiai Társaság tagjaként, demagóg propagandával tovább népszerűsített.

Idő rövid története könyv: Sehogy sem lett egy emlékezetes mű és sejtem is hogy miért lett sláger ... mert futtatták és divatot csináltak belőle. Főként az USA-ban, a sok time square (tér) new york times (újság) híradók stb de főként a Pápai Tudományos Akadémia céljainak támogatása miatt:

Itt egy sztárolás és a hitkomisszár munka érintése, amiért történhetett:

Stephen Hawking világszerte ismert sikerkönyve, Az idő rövid története, mérföldkő volt a tudományos ismeret- terjesztés történetében. Ennek csak egyik oka a szerző lebilincselő stílusa, a másik viszont az általa tárgyalt lenyűgöző témák: a tér és az idő természete, Isten szerepe a teremtésben, a Világegyetem története és jövője.

Az ​angol szerző ugyanannak a tanszéknek a vezetője Cambridge-ben, amely valamikor Sir Isaac Newtoné volt. Teljesítményét Einsteinével veti össze a tudományos közvélemény. Hawking az Univerzum keletkezésének és megszűnésének, a fekete lyukaknak, a térnek, az időnek, a téridőnek a kutatója. Könyve olvasmányosan, szellemesen foglalja össze a “teremtés” legfontosabb kérdéseit.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.02.21. 08:30:23

Most és ma vettem észre, hogy Dawkins is érintette azt a gondolatkört, amit én már régen a gyakorlatban művelek. A rálelés oka az volt, hogy a Gyógyító Vakcina GondolatVírust át kezdtem nevezni: Gyógyító Vakcina ElmeVírusra. Rákerestem ez utóbbira a goggléban és ezt adta ki:

"Visszatérve a vírusok pozitív célokra való alkalmazásának lehetőségeihez, vannak javaslatok a "rablóból pandúr", vagy a "tolvajjal fogjuk meg a tolvajt" módszer bevetésére. Egyszerű megoldás lenne fogni egy létező anti-vírus programot és becsomagolni, mint "robbanótöltetet" egy ártalmatlan önreprodukáló vírusba. "Közegészségügyi" szempontból az anti-vírus szoftverek járványszerű terjesztése különösen hasznos volna a pusztító vírusok ellen legvédtelenebb számítógépek esetében, mely gépek tulajdonosai válogatás nélkül cserélgetik a kalózprogramokat - ugyanolyan védtelenek lesznek a gyógyító anti-vírusok terjedésével szemben. Még hatékonyabb anti-vírusok - ahogy az immunrendszer - "tanulhatnának" vagy "fejleszthetnék" támadó képességüket, bármiféle vírussal találkozzanak is."

Terebess Ázsia E-Tár
Richard Dawkins
Elmevírusok
terebess.hu/keletkultinfo/rdawkins4.html

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.07.06. 15:48:51

Sokféle emberré válási küszöb van.
- Lejövés a fákról
- Két lábra állás
- Agytérfogat növekedés
- Tűz használata
- Szerszámhasználat
- Állattartás megjelenése
- Földművelés megjelenése
- stb

Jómagam és sokan mások a tagolt emberi beszéd általános megjelenését és elterjedését tekintjük annak.

A tagolt beszéd csak jóval a Homo sapiens fiziológiai létrejötte után, kb 30-40 ezer évvel ezelőtt vált általánossá.
Miért adunk neki egy 42 000 éves küszöböt?
Egy normális időszámítás miatt.
Így ma nem 2019 év van egy kitalált mítoszalak születéséhez kötve
hanem az emberré válás
42 019 évében járunk. ( Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak, Élet értelmének kiszámítása)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.07.23. 17:01:15

Egyébként, ha eléggé figyelmes néha R.Dawkins is jól használja azt,
ami alap lenne logikailag, tudományosan, memetikailag is, sőt nyelvtanilag is
Tehát, hogy a judeokeresztények istene az nem "Isten", hanem Jahve.
Ezt a magyar feliratos videót most láttam vele és abban hangzik el:

Richard Dawkins: Richard Dawkins a militáns ateizmusról | TED Talk
www.ted.com/talks/richard_dawkins_on_militant_atheism?language=hu

"Ateistának lenni csak annyit tesz, hogy úgy gondolunk Jahvéra, mint ahogy a legtöbb tisztes keresztény gondol Thorra vagy Baalra vagy az aranyborjúra. Ahogy egyszer korábban mondták: "mind ateisták vagyunk a legtöbb istent tekintve, melyben az emberiség valaha hitt". Néhányan pedig egyszerűen egy istennel tovább mennek."

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.08.02. 08:52:33

@Tungli János:
Amit írtál az viccnek és humornak jó, de érvelésnek nem.
Hiszen a Tudományos Isten matek nélkül lett bizonyítva.
... és az igaz.

IGe§ 2019.08.11. 11:25:17

Memetikailag és szociológiailag

a papság és az "Isten" hülyítés létjogosultsága is

simán és logikusan magyarázható, logikus és érthető is.

Kellett darwini evolúciós egyensúly kialakulás miatt egy ellenpont a királyi, császári stb korlátlan hatalomnak.

Így buta emberek palotákban élhettek, adót szedhettek, uralkodtak .... stb...

.... és némileg ahogyan a hangyák a levéltetűknek, védelmet is adtak az őket etetőknek.

dav2879 2019.08.13. 19:33:12

ÉS HONNAN JÖTT AZ ISTEN? ateista prof. kérdése www.youtube.com/watch?v=3gGb78RIlFI

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.08.14. 10:18:54

@dav2879:
Sehonét. Minden Istent az emberek teremtettek. Kitalált lények, akár csak HavasJon.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.08.14. 10:22:41

@dav2879: Viszont értem. A videó egyben bizonyíték is az ŐsrobbanásIsten hülyeség vallási jellegére.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.09.12. 12:13:14

A kényszerképzet, attól kényszerképzet, hogy racionális érveléssel nem megváltoztatható, az abban szenvedő álláspontja. Tehát ne is várd tőlem, hogy felesleges dologgal foglalkozzam. Aprólékos és türelmes gondolat vakcina mémekkel megy csak és akkor is évek kellenek hozzá. A gyógyító mémeket megkaptad, de az eredményhez minimum 1-2 év szükséges..

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.09.17. 11:14:22

A kettő -szív és ész- például vallások és annak ellenvallása, az ateizmus esetén is össze-egyeztethető. Don Cupitt javasolja és egyetértek vele és magam is azt teszem. Tehát a vallásokat fel lehet fogni egyfajta kulturális játéknak. Tudjuk, hogy nem igaz teljesen, de számunkra érzelmileg hasznos dolog és hát szeretünk játszani. Nekem ilyen például a jedi vallásom. A Magyar Jedi Tanács nagymestere vagyok. (Sőt vallásokat és egyházakat is alapítottam, vallási portfólióm van)

ide írtam:
www.facebook.com/events/1328279310656883/?active_tab=discussion

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.09.25. 12:35:56

A tudományos módszertanban bizonyítás van és nem szavazás. Éppen ezért teljesen lényegtelen és elhanyagolható a különféle csoportok (monoteisták, ateisták, politeisták ... stb) véleménye, mert ők egymással sem értenek egyet. Akartak is már velem vitázni személyesen, teljes ellátással meghívtak, de én nem fogadtam el, mert értelmetlen dolgot nem teszek. Tehát Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet. A kényszerképzetek meg olyanok, hogy racionális érveléssel nem megváltoztathatóak. Tehát gyógyítani szükséges és nem érvelni.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.10.13. 16:39:56

Persze logikailag és racionálisan
a most következő mindkét idézet csak egy ál állítás.
Látszat állítások.
Metafizikai hablatyok:
"Isten létezik"
"Isten nem létezik"

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.10.20. 10:27:09

Isten tudományos meghatározása megtörtént.
Most már van mit tudni, vizsgálni és gyógyítani is.

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Egyértelmű dolog, hogy minden alá lehet vetni tudományos módszertani vizsgálatnak.
Nincs kivételes dolog. Már eleve az a kijelentés, hogy valamit nem lehet, téves állítás.

Tehát aki ezt a téves állítást elfogadja, az nem tesz mást, mint saját magát és másokat is korlátoz.

Jómagam meg sok más tudományos társaság mellett a Para-Kutatási Tudományos Társaságnak is a tagja voltam. Isten számomra nem volt más, mint egy a sok megoldandó para-jelenségből. ... és megoldottam ezt is, mint már sok más hasonlót.

Mindig az volt, eddig is, más általam megoldott para-jelenségeknél, hogy a megoldásom megszületése után jó darabig kételkedtek egyesek a megoldás jó voltában, de aztán egy idő után még is elfogadottá vált. Egy idő után nem csak az emberek, de az állami szervezetek és az intézmények is igazodtak az általam feltárt valósághoz. Most is ez a folyamat játszódik le.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.10.24. 10:43:47

Akárhogyan is számolom, a nagyon hitkomisszár jellegű magyar wikipédiában is 15 egyistenhitű vallás van felsorolva.

Tehát bizonyított logikailag, hogy az "Isten" kizárólagos használata teológiai körökben sem jogos. Azaz áltudományos.

Ábrahámi vallások

zsidó vallás
mandeusok vagy „szábeusok”
kereszténység
iszlám
bahá'í
drúzok

Más egyistenhitek

vaisnavizmus
kaodaizmus
manicheizmus
mormonizmus
rasztafariánus mozgalom
szikhizmus
unitárius vallás
yazdânizmus - kurd
zoroasztrizmus

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.10.25. 08:18:54

Karakutty,

azaz "Isten" temetőjének a létezése

bizonyíték "Isten" létezésére.

Ha van teremtője, neki is lenni kell.

Ez törvényszerű.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2019.10.31. 21:51:26

Te nem éred a Szent Nyócságot.
Nyóc vallásom van, ami még is Egy.
Hivhatjuk némileg tudományosan vallási portfónak is.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2019.11.02. 09:24:38

Tudományon átszűrt "Isten" ...
tanításra létrejött egy f@szbuk oldal is kísérleti jelleggel.
Nem kívánom itt reklámozni, így linket sem adok rá, de
Szórakoztató Erkölcstan a neve.
Ott fő oldalkép és a Névjegyünk is egyértelműen tartalmazza a tudományos Isten leírást és felismerést.
Most léptük át az 5.000 Fős lájkolói határt
és 528 275 bejegyzéselérésünk volt eddig ezen a héten. (Igen több mint félmillió)
Tehát hazugság, aki azt állítja, hogy ez egy nagyon magányos és senkit sem érdeklő tanítás.

Ezek Vagyunk:

A Szórakoztató Képes Erkölcstan és etikaoktatás közösségi oldal célja, hogy játékos, szórakoztató és könnyed stílusban vigye át azt az általános emberi erkölcsi tudást, amit máshol vagy egyáltalán nem is tanítanak, vagy ha egy részét igen, akkor az magolni kell, felelni és akár vizsgázni is belőle. Mi nem értünk egyet az erkölcs efféle erőltetett és torz átadási formáival. Szerintünk eleve nem is erkölcs az, ami parancsszerűen van megfogalmazva, hiszen annak önmagától kell érvényesülnie.

Fő tanításunk: Nem Isten létezésével volt a gond eddig sem, hanem a tudományos meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs. Továbbá nem az a fő probléma, hogy nincs Isten, hanem az ellenkezője, hogy túl sok van. Túl sokat Istent teremtettek eddig az emberek. Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni, mert bizonyított.

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény. A kényszerképzet részt tanításainkkal és önkéntes alapon gyógyítjuk.

Egyben mi vagyunk a Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre közösség is. Tehát tudd, hogy lájkoddal közösséget vállaltál velünk. Amennyiben ez valamiért nem jó számodra, akkor maradj csak oldal követőnk inkább.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.03. 08:25:52

Maga a lételmélet egy metafizikai hablaty.
Tehát a "létezés" szóval való hókuszpókolás.

Magyar Katolikus Lexikon > L > létezés
létezés →egzisztencia

Egzisztencializmus A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az egzisztencializmus egy modern polgári idealista filozófiai és irodalmi irányzat, kezdetét egyesek Martin Heidegger Lét és idő című művének megjelenésétől (1927) számítják, mások már Søren Aabye Kierkegaard Vagy-vagy című művétől.

Heidegger -> metafizikai halandzsa

"Amilyen biztos az, hogy a létező egészét önmagában soha abszolút módon nem ragadhatjuk meg, olyan biztos az is, hogy valahogyan mégiscsak a maga egészében lelepleződött létezőbe állítottan lelünk önmagunkra." Még mindennapos tevés-vevésünk során, amikor egyes létezőkkel foglalatoskodunk, "hozzájuk tapadunk", vagyis látóterünket, figyelmünket teljesen kitölti pl. a kalapácsolás, a szeg és a deszka- még ilyenkor is a létező egészének valamifajta egysége "árnyszerűen" jelen van; az egész környező-világ, azok a jelentés- és utalásösszefüggések, amelyekbe a kapácsolás illeszkedik. "

"A jelenvalólét, minthogy beletartja magát a Semmibe, már eleve túl van az egészben vett létezőn. Ezt a létezőn való túllétet nevezzük transzcendenciának. "

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.03. 14:08:26

Akárhogyan is számoljuk, a nagyon hitkomisszár jellegű magyar wikipédiában is 15 egyistenhitű vallás van felsorolva. Az angol persze pontosabb némileg. Ott ennek többszöröse. Tehát bizonyított logikailag, hogy az "Isten" szó kizárólagos használata teológiai és ateista körökben sem jogos. Azaz áltudományos.

erkolcstan.blog.hu/2019/10/24/egyistenhitu_vallasok

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.08. 15:50:53

Most bukkantam rá a régebbi egyik be nem fejezett könyv verzióm egyik előszavára, amiből ha jól emlékszem három is volt.

Előszó

A tyúk volt előbb vagy a tojás gondolat régóta foglalkoztatja az emberiséget. Gyakorlatilag ez a fő téma amiről ebben a könyvben írni fogok, egy kicsit másképpen, egy kicsit, vagy nagyon is elkalandozva. Nagy a megosztottság még jelenleg is, hogy anyag, vagy idea alkotja és hozta létre a világot. A materialista és az idealista világnézetek kibékíthetőek-e, besorolhatóak-e egy rendszerbe ezt igyekszem körbejárni. Mitől lesz más a téglák halmaza, ha templomot építünk belőle, vagy ha a technika és a tudomány székházát? Azért alapvetően igyekszem betartani Ockham borotvájának az elvét, tehát „Fölösleges többel létrehozni azt, ami kevesebbel is elérhető”, vagy más szavakkal válaszd a legegyszerűbb megoldást. (angol szóhasználattal: Keep It Simple, Studid= Egyszerűen, te buta) Másik elv, amit igyekszem szintén betartani Öveges József szellemiségére és könyvének címe: „Kísérletezzünk és gondolkozzunk!” világára alapozom. Harmadrészt a világ sokrétű és a világnézetünket, elképzeléseinket a világról sok minden befolyásolja és alakítja, főként személyes élmények és tapasztalatok, amit szintén megosztok az olvasóval.

A leggyakoribb gyerekkori szóra, amit a gondolkodó elme felnőtt korában is gyakran feltesz a miértre igyekszek sajátságos válaszokat keresni és újabb miérteket kérdezni. Nem áll szándékomban semmit sem tagadni és semmit sem bizonyítani, csak elkalandozni, játszani, saját magamnak is ellentmondani, bohémkodni, meghökkenteni, tévedni, ironizálni, okoskodni fogok. Egyszerűen olyan leszek, amilyen vagyok, amilyen egy gondolkodó és érző ember.

Ja és természetesen, mint megváltó. Magamra veszem az emberiség hülyeségeit és megváltom tőle. Másrészt segítek Istennek és Isten teremtőjének a mindenek előtt lévő határtalan Karakuttynak a kívánságuk elérésében, mivel Isten már megunta és elege van belőle, hogy mindent ráfognak egyes emberek és ezért szeretne nyugdíjba vonulni.

Könyvem nyersen őszinte tartalmától és témáitól egyes keresztény és istenhívő szervezetek biztosan úgy érzik majd, hogy megsértődniük illik. Kérem őket, hogy ne felejtsék, hogy hitük szerint engem is szeretniük illik és ezért kérem bocsássanak meg nekem.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=57562361&t=9146578

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.24. 11:10:24

Gondolkoztam a tudományos Isten meghatározás további ponmtzosításán, de aztán elvetettem, mert a pontosítás egyben hibát is bevinne. Valami hasonló lett volna, de végül elvetettem, mert a tesztelések azt adták ki, hogy felesleges bonyolítás lenne.

Isten = gyűjtőfogalom

1. emberek által teremtett fő mítoszlények

2. egy kényszerképzet

- vágyvezérelt kényszerképzet

- veszélyes elmemém által vezérelt kényszerképzet

- gazdasági és hatalmi okok miatt terjesztett kényszerképzet

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2020.06.26. 12:45:02

A matematika egy ZÁRT logikai, ergó dogmatikus rendszer. Ezért is nem számít tudománynak, csak segédtudománynak. Ott minden következtetés csak akkor igaz, ha az alap dogmák igazak. Ha azok nem igazak, akkor a következtetés sem az. NYILT logikai rendszerekben nincsenek alap dogmák.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2020.10.15. 08:29:32

Tömeges kigyógyulások Isten mémből
2020. október 14. - IGe

Isten mém főként az ateisták és monoteisták idegrendszerében, de egyes hétköznapi emberben is ártó vírusként van és volt jelen. Már a tömeges kigyógyulások korát éljük. Kihalóban az Isten vírus / mém.

A dolognak sok oka van, internet, pedofil papbotrányok, erőltetett hitoktatás, tudomány fejlődése, Richard Dawkins, Darrel Ray, új ateisták, béna apologéták és hát jómagam is részben a memetikai tudományos kísérleti eredményeimmel és publikációmmal. Nagysága hazánkban milliós nagyságrend, Európában közel 100 milliós és a világban milliárdos a becsült mértéke. Van persze néhány adat, amely eléggé pontos, ezt most itt közé is teszem:

Bővebben:
vilagnezet.blog.hu/2020/10/14/tomeges_kigyogyulasok_isten_membol

szúróféy 2020.10.17. 07:07:41

@TanNé: Csak az az ismeret, méltó a tudás névre, melynek alkalmazásához is értünk!" Öveges prof

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2020.10.25. 06:43:59

@szúróféy: .. pontosan és a Magyar Szkeotikus Társaság ehhez nem ért. Leleveleztük közben:

Szkeptikus Társaság és Hraskó Gábor saját kérésre való hanyagolása a jövőben
2019. szeptember 09. - IGe

A Szkeptikus Társaság és elnöke Hraskó Gábor több mint egy évtizednyi elhallgatási próbálkozás után, még is megtette a dolgát. Kritikát írt a tudományon átszűrt "Isten", vagy régebbi nevén Isten tudományos definiálása bizonyításról, (külön blogban összefoglalva a lényege) amely nemsokára könyv formátumban is megjelenik ...

vilagnezet.blog.hu/2019/09/09/szkeptikus_tarsasag_es_hrasko_gabor_keresre_valo_hanyagolasa_a_jovoben
süti beállítások módosítása